Életmotiváló Reflexológia - Életmotiváló Blog

Ki a legfontosabb személy az életedben?

Tue, 02 Apr 2019 07:51:00 +0000

Valami izgalmas dologra készülünk a Talpásszal, hogy egy kicsit bepillanthass a csakraterápia rejtelmeibe, és megismerkedhess egyik alkotóelemével.

Ehhez kapcsolódóan Zsófi feltett egy kérdést:

"Ki a legfontosabb személy az életedben?"

És bizony jöttek a válaszok, miszerint van, aki a gyermekeit tartja életében a legfontosabbnak, és van, aki úgy gondolja, ő maga életének a főszereplője.

Ezek után jött a következő kérdés:

"Önzés, ha úgy gondolom, életemben én vagyok a legfontosabb?"

Ennek kapcsán jött az ötlet, hogy megírom nektek, én mit gondolok erről!

Természetesen három gyermekes édesanyaként sokáig gondoltam, hogy számomra a gyermekeim a legfontosabbak, bármit megtennék értük, és bizony mindentől szerettem volna megóvni őket.

Igazán "jó" anyává szerettem volna válni, ez volt az a momentum, ami végül elvezett addig, hogy elkezdjek önismerettel foglalkozni. Irónikus, hogy önmagamért kezdetben nem biztos, hogy megteszem ezt a lépést, hiszen ez az út nem mindig könnyű.

És bár sokakat megbotrákonztat, mostmár bátran ki merem mondani, hogy a saját életemben én magam vagyok a legfontosabb. Hiszen én a saját, önazonos életem élem, és vállalom annak minden felelősségét.

És igen, már hallom is a háborgó megjegyzéseket:

"Dehát ez önzőség!"

"Te anya vagy, hogyan lehetsz fontosabb önmagad számáára, mint a gyerekeid?"

Csakhogy ez nem ennyire egyszerű. Mert amég van akinek ez azt jelenti, hogy mindent megszerezek magamnak, bármi áron, amire szükségem van, és mindenkin átgázolok, akár azokon is, akiket szeretek, számomra ez egész mást jelent.

Azt jelenti, hogy képes vagyok elfogadni és szeretni magam, mert ezáltal sokszorsan tudok adni másoknak. Azonban képes vagyok arra is, hogy bárkinek nemet mondjak egy számomra "ártalmas" nem önazonos dologra, helyzetre. Vagyis képes vagyok szeretettel meghúzni a határaimat.

Ha át kell gondolnom egy helyzetet, és döntést kell hoznom, igenis azt mérlegelem, hogy nekem ez miért lesz jó. És az érvek között az is szerepelhet: "mert ez a gyermekem javát szolgálja."

Ugyanis anya vagyok! Szeretem a gyermekeimet! De ez nem valami egos, birtoklós szeretet. Nem olyan szeretet, amit meg lehet magyarázni. Épp ezért elfogadom azt is, hogy gyermekeim önálló emberi lények, és bár még szükségük van a gondoskodásra, egy dolgom van, hogy szeressem őket, legjobb tudásom szerint gondoskodjak róluk, miközben önmagam maradok, a saját vágyaim hajtanak, és nem róluk szól minden pillanatom, minden egyes percem.

Természetes, hogy gyermekeink megérkezésük utáni első néhány évében jobban függnek tőlünk, több törődést igényelnek. Azonban ezt is lehet a helyén kezelni, és ilyenkor szükséged lehet olyan időszakokra, amikor nem vele foglalkozol.

Rengeteg szülő van, aki saját gyermeke által szeretné megélni saját be nem teljesült vágyait! Rátelepednek a gyerekre, és nem veszik figyelembe saját egyéniségét és szabad akaratát. És ha te életed legfontosabb szereplőjének saját gyermeked tekinted, nagy eséllyel te is szt teszed!

Lehetsz te magad életed legfontosabb szereplője, amint elkezded a saját életedet élni, és eközben szeretheted határtalanul gyermeked, biztosítva neki saját szabadságát, embert nevelve belőle, hagyva, hogy elkövesse saját hibáit, és támogatva, ha szüksége van rá.

Csakhogy ehhez előszőr rá kell találnod önmagadra!

Erről szól az önismeret. Erről szól a csakraterápia.

Ha te is szeretnél ezen az úton elindulni, vagy segítségre van szükséged, várlak a "Bepillantás a Csakrateápiába" csoportba.

Részletek hamarosan...

Szelídítsd meg és szeresd

Tue, 22 Jan 2019 07:05:00 +0000

Karácsony óta itt volt! Nyafogott, hisztizett, toporzékolt, sajnálta magát, és nem tudtam vele mit kezdeni.

Felülkerekedett, elkanászodott, és mindent meg tudott magyarázni.

Aztán szombaton szerencsére eljött a szokásos havi találkozásom egyik mesteremmel, és mindent megértettem.

Hiszen az elmúlt időszakban túl sok teret adtam a bennem élő nyafogó gyereknek, annak a részemnek, aki mindent és rögtön akar, és akinek semmi nem jó. Nem tudtam uralni. Fel sem ismertem, hogy uralhattam volna?

Szombaton azonban szó volt róla. Egyre többet tudok a bennem élő személyiségekről, és egyre inkább képes vagyok megfigyelni őket.

Aztán tegnap gondoltam egyet. Elhatároztam, hogy futni megyek. És ez a gyerek rúgott, csípett, harapott miközben felhúztam a cipőmet. Hányingert és félelmet keltett, és mindent megtett, hogy ne lépjek ki az ajtón.

Aztán hirtelen elkezdtem vele beszélgetni:

- Tudom, hogy fáj, tudom azt is hogy félsz. nem akarsz csalódni magadban, de kérlek bízz bennem. Végig tudod csinálni, és utána nagyon büszke leszel magadra.

- Honnan tudod, hogy meg tudom csinálni?

- Mert itt vagyok, és segítek. Mert már számtalanszor megcsináltuk együtt, és mert Én bármire képesek vagyok, ha segítesz.

Igen, elmeséltem neki, miért lesz jó, ha elindulunk. Az 50 perc alatt persze többször behisztizett, de nem álltam meg, inkább dicsértem. "Látod milyen jól bírod?! Ne a fájdalomra figyelj, én lépek, te csak élvezd a tájat..." Ilyen és ehhez hasonló párbeszédek zajlottak le bennem, míg teljesítettem a kitűzött távot. A holtpontok kemények voltak, néha bele is szédültem. Jött is volna a gondolat, hogy "de hát a pulzusod, érzed, nem?!" és igen, éreztem valamit, a hisztit, és jött a válasz is, hogy "csak most bírd ki, kevés van már!". És a pulzusom? Végül sokkal alacsonyabb volt, mint a többi futásnál. Azoknál, mikor megsajnáltam ezt a nyafogó gyereket, lassítottam, belesétáltam, és azt mondtam magamnak "igaza van, az is teljesítmény, hogy elindultál, lassíts!".

Többé nem sajnálom meg, hisz megnyugodott, és mellém állt. Egyre erősebb vagyok, és őt is a legnagyobb szeretettel tudom elfogadni önmagamban.Ez volt az a pont, amikor elkezdtem végre igazán szabadnak érezni magam. Hihetetlen, de kellett egy év, hogy el tudjam engedni mind azt az érzést amit a munkahely kötöttsége, és a kötelezőnek vélt feladatok jelentettek. És talán ez volt az a pont aminek hatására a vágyaim és céljaim látóhatáron belülre kerültek, ez a döntés valódi szabadsága!

Ezekért a felismerésekért van olyan nagy szükség az önismeretre!
Te már elkezdted megismerni valódi önmagad?

Miért pont én?

Thu, 10 Jan 2019 14:39:00 +0000

Tudom, hogy ott motoszkál benned a kérdés: Miért pont én?

Mit követtem el, hogy nem teljesülhet a vágyam?

Miért pont nekem nem lehet gyermekem, miközben annyian vannak, akik meg sem érdemelnék, akik eldobják maguktól a hozzájuk érkező életet!

Irigykedve nézed a szomszédasszonyt, aki 3. gyermekét hordja a szíve alatt, miközben arról a percről álmodozol, amikor magadhoz ölelheted azt a csöppséget, aki hozzád érkezett.

És ahogy itt ülök, és rád gondolok, érezve a fájdalmad és a kétségbeesésed, én is azon gondolkodok, miért pont én? Miért pont én lennék az, aki segíthet neked? Hogy lehetnék számodra hiteles? Hisz biztos nem ismerem a fájdalmad, mert nekem megadatott! Gyermekeim vannak, édesanya vagyok!

Mégis érzem a késztetést, azt a mélyről jövő vágyat hogy segíthessek, hogy te is átélhesd azt, ami nekem már emlék. Gyönyörű, egész életre szóló, boldog emlék.

Lassan ölt képet a felismerés, miben és hogyan tudlak támogatni, és szépen tisztul a kép.

Hiszem, hogy ha az élet bármely területén sikert szeretnénk elérni, arról kell beszélnünk, amire vágyunk, olyan emberekkel kell körülvenni magunkat, akiknek már sikerült, vagy akikkel egy cél felé tarthatunk, akik támogatnak álmaink valóra váltásában. Miért lenne ez másképp az anyasággal?
És mégis, ha szóba jön a téma, a környezetedben lévő anyukákon fura, megmagyarázhatatlan szégyenérzet lesz úrrá, vagy a sajnálat és szánakozás jelei jelennek meg arcukon. Én is éreztem ezt régebben, hasonló helyzetben.

És tudom, hogy ez a fájdalom, ez a tehetetlenség bezár, téged is, és a környezetedben élőket is, azokat, akikből erőt meríthetnél, akik hiteles támogató közegként segíthetnék az utad, ha képes lennél azt a bizonyos kérdést elfelejteni: "Miért pont én?"

Annyi reflexológus van, és mindenki tudja, hogy milyen fantasztikus eredményeket produkál ez a kezelés a meddőség területén. És mindenki magában hordozza a saját egyediségét, amitől ő más mint a többi.

Hogy én miben vagyok más? Miért érzem, hogy segíthetek? Mert hiszek benne! Mert és én is anya vagyok! Mert ha eljössz hozzám, minden tudásommal támogatni fogom a célodat.

Ez az, amit én tudok kínálni neked!

Ha régóta próbálsz teherbe esni, és érdekel az ajánlatom, az alábbi linkre kattintva megtudhatod a részleteket: http://www.eletmotivalo.mozello.com/meddoseg-kezelese/

Az álmok valóra válnak!

Wed, 28 Nov 2018 07:51:00 +0000

Gyönyörű reggel fogadott. Pont annyi hó esett éjjel, hogy az ember kicsit gyönyörködhessen.

Szeretek gyönyörködni, és az első gondolatom is jó hangulatú, örömteli gondolat volt: "Remélem az első hó meghozza végre a régóta várt meleget a házba, ma megjönnek a radiátoraink." A második gondolatom az volt: "remélem délutánra el is olvad, mert holnap jönnek a szerelők, és felteszik a napelemeket a tetőnkre." Ezt gyorsan el is hessegettem, hisz minden úgy alakul, ahogy számomra a legjobb! :)

Igen, kemény heteken vagyunk túl, fűtés nélkül, pontosabban minimális fűtéssel vártuk a hideget. Szerencsére az időjárás sokáig kitartott, a jó idő nagy segítség volt nekünk. Ma azonban már csak 1 szobát fűtünk, a ház többi részében 10 fok körüli a hőmérséklet.

Nyáron határoztuk el, hogy korszerűsítjük a fűtési rendszert, és ez egy EU-s pályázatnak köszönhetően most meg is valósul. Az ügyintézés azonban sokat csúszott, a hideg pedig próbára tett minket. Voltak mélypontok, volt, hogy azt éreztem, minden nap számít, és amikor azt éreztem, nem bírom tovább. A gyerekeket próbáltuk óvni, így ők a nagyszülőknél húzták meg magukat, de ez sem volt egyszerű. És mégis sokat adott ez az időszak! Sok felismerés, sok-sok tanulás jutott! Hiszen volt itt minden. Hagytam, hogy a körülmények hatására érzelmeket vigyek a szituációba, szenvedtem, sajnáltam magam, sajnáltam a gyerekeket. Volt, hogy már nem volt érzelemmentes a kommunikációm a kivitelezőkkel, így megríkattam azt az ügyintézőt, aki a legtöbbet segített, és megsértettem a másikat! Kemény leckét kaptam arra vonatkozólag, hogy a fizikai és lelki fájdalmak ellenére is a célt tartsam szem előtt, és ne vigyek érzelmeket a kommunikációba.

És most itt ülök, leesett a hó, és én boldogan várom a radiátorokat, tervezgetve, hogy tesszük helyre a házat amint meleg lesz, hisz a hideg nem csak minket amortizált le, a házat is...

Örömmel gondolom át, milyen jó lesz megpucolni a penészes falakat, és az ablakokat, berendezni újra a szobákat (hiszen 1 szobában húztuk meg magunkat egy ideig 5-en), és nekem ettől ünnepi hangulat költözik a szívembe. Ismét tapasztaltam a gondolatok teremtő erejét, és hogy mennyire be tudjuk korlátozni magunkat. Rájöttem, hogy nem lehet azzal a gondolattal nekiállni dolgoknak, hogy "minden kezdet nehéz", hiszen akkor így is lesz, és megtanultam, ha belevágok valamibe, azt véghez is viszem a nehézségek ellenére!

Önismereti szempontból igen izgalmas utazás volt,és én hálás vagyok érte!

Hálás vagyok mindenkinek aki segített, és segít, és hálás vagyok a családomnak, hogy így mellettem álltak. Hálás vagyok mindenkinek, akivel ez ügyben kapcsolatba kerültem, hisz mindenkitől tanultam, még akkor is, ha az események forgatagában ezt nem mindig így éreztem!

Anyaként is többet adni!

Wed, 05 Sep 2018 12:16:00 +0000

Egy múltheti kezelés alkalmával találkoztam egy nagyon jó kívánsággal, ami persze mindig ott motoszkál az emberben, mégis ritkán tudatosul bennünk ez a vágy, ez pedig nem más, mint a kibillenthetetlenség. Pedig ha az embert foglalkoztatja önmaga megismerése, ez igen fontos feladat.Erről szeretnék most írni nektek egy kicsit, és pedig azért, mert amivel a kezelések során találkozok, az bennem is ott van. Mind tükrök vagytok, és többnyire ez azt jelenti, még dolgom van azzal, ami szembe jön.

Hamar kiderült számomra, hogy ez a mondat, amire úgy felkaptam a fejem, jelenleg anyai szerepemben a legfontosabb. Két kamaszkorú és egy lassan kamaszodó gyerekkel ugyanis a szeptemberi iskolakezdés nem kis feladatnak bizonyult, annak ellenére, hogy már van jó-pár év rutinom. Erre szokták mondani, hogy a tanulás örök. :) És azt is hozzá kell tennem, hogy bizonyos szempontból ez a tanévkezdés mégiscsak az első, hiszen először vagyok vállalkozó, szabadabb időbeosztással. És bizony ezt a szabadabb időbeosztást kell most megtanulnom, mivel az elmúlt napokban kissé kimerültem, és sikerült túlvállalnom magam.

De hogy hogy jön képbe a kibillenthetetlenség, ahhoz el kell mesélnem neked, miért is kezdtem el önismerettel foglalkozni.

Miután megszületett első gyermekem teljesen nyilvánvaló módon ott élt bennem a vágy, hogy mindent megadjak neki, hogy jó anyává váljak. Nem igazán tudtam mit jelent ez, és természetesen ott volt előttem a szüleimtől hozott minta, amit többnyire vagy követni szeretne az ember, vagy teljesen elutasítani, ám ez valójában lényegtelen, mert olyan szinten beépült, hogy nehéz rajta változtatni.

Én többnyire elutasítóan álltam ehhez a mintához, és szerettem volna másképp, jobban csinálni. Volt bennem egy nagyfokú megfelelési kényszer, és biztosan ott volt a "majd én megmutatom, hogy lehet ezt jobban is" vágy, azonban természetesen nem csináltam jobban én sem.

Nem tudom, ti hogy vagytok, vele, de én rengeteg gyereknevelésről szóló könyvet olvastam, kipróbáltam a technikákat, amiket javasoltak, tanácsot kértem az óvónőktől, és igyekeztem megfogadni, szóval azt gondoltam mindent megteszek, hogy gyermekeimnek jó anya legyek. Egy dolgot nem vettem alapul, hogy hiába bármilyen technika, hiába bármilyen eltökéltség, ha én magam nem vagyok rendben. Ha én magam kibillenthető vagyok. Hamar rájöttem, hogy nem akkor fogom tudni megadni a gyermekeimnek azt amire szükségük van, ha sorra tesztelem rajtuk a gyereknevelési módszereket, mert ha én nem vagyok stabil, bizony hiába minden módszer. Elég egy kicsit fáradtabb este, és borul minden, nem leszek következetes, nem tartom magam az egyezségekhez, és bizony feltörnek a régi programok, a kiabálás, és azok a nagyon is romboló mondatok, amik elültették bennem mindezt valamikor gyerekkoromban. Így hát azt kell mondanom, valójában az első igazi lépés annak irányába, hogy jó anyja legyek a számtalan könyvön, módszeren, próbálkozáson túl az volt, mikor a figyelmemet magamra irányítottam, és elkezdtem önismerettel foglalkozni.

Ez az egyetlen út ugyanis, amikor eljutsz arra a szintre, hogy őszinte, tiszta szeretettel, őszinte, tiszta figyelemmel tudsz a gyermekedre figyelni, és fordítasz rá időt energiát, és valóban neveled őt a szó legszebb értelmében!

Én is folyamatosan fejlődök, vannak visszaesések, vannak újabb lépcsőfokok, és mivel a gyermekeim is nőnek, újabb és újabb kihívások.

Ha úgy érzed, anyaként, vagy életed bármely más területén fejlődésre van szükséged, és ehhez segítséget kérnél, gyere és ismerkedj meg velem egy ingyenes, 20 perces méregtelenítő talpmasszázs keretében, és ismerd meg szolgáltatásaimat, Akár az önismereti tanácsadást, vagy a csakra terápiát választod, akár a terápiás talpmasszázst, biztos lehetsz benne, hogy új útra tévedsz, ami saját valódi életed, valódi vágyaid megélése felé vezet majd, hogy aztán anyaként is a legtöbbet nyújthasd!

Azt hittem élek.... a felszín alatt!

Wed, 08 Aug 2018 06:15:00 +0000

Rengetegszer hisszük, hogy amit érzünk valódi, hogy az érzéseink nem csapnak be minket, ám amíg nem látunk tisztán, érzéseink csak "melléktermékek". Könnyen félrevezetnek!

Tegnap beszélgettem egy nagyon kedves hölggyel, és szóba jött a felelősségvállalás...

Olyan téma ez, ami mindenki életét érinti, és tegnap a saját életemre vonatkozóan késztetett gondolkodásra.

Mindig is azt gondoltam, vállalom a felelősséget a tetteimért, önmagamért, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem!

35 éves vagyok, látszólag 19 éves korom óta önálló, felnőtt életet élek, mi ez ha nem felelősségvállalás?! Három gyereket nevelek, mi ez, ha nem felelősségvállalás?!

Aztán persze jöttek a válaszok, és eljutottam a gyökeréig a dolgoknak. Szembe néztem a ténnyel, hogy bár volt munkám, a férjem tartott el egész felnőtt életemben, mondván, hogy nekem az a dolgom, hogy neveljem a gyerekeket. Csak hogy ez azt is jelentette, hogy függök tőle.

Sokszor éreztem ezt, sokszor beszéltünk is erről, mert ez a függőségi viszony lényegében a gyerek szerepében tartott engem. Vagyis amikor férjhez mentem és gyerekeket vállaltunk, önként átruháztam férjemre a szüleim szerepét, meg sem próbálva elindulni a valódi felnőtté-válás útján... Agyrém, nem? Hihettem én, hogy, vállalom a felelősséget, amikor felvállaltam, ha hibáztam, de képtelen lettem volna önállóan megélni, és nevelni a gyerekeimet, ha arra van szükség. És én azt hittem, ez a normális, a természetes, ezt jelenti a család! Nem mertem kilépni a valódi életbe megfelelési kényszereim és félelmeim láncai miatt, és csak vegetáltam. Gyerekként vegetálva neveltem a gyerekeket, és azt hittem jól csinálom. Érdekes, nem?

Valójában társfüggő voltam. Egymásra voltunk utalva, így ha neki rossz kedve volt, nekem is, ha nem volt velem, nem tudtam jól érezni magam, erősen ingadozott a hangulatom, és azt hittem ez a szerelem! Fogalmam sem volt róla, hogy ennek az érzésnek a biztonság kereséséhez van köze, a szerelemhez nem sok, hogy pusztán a félelmeim irányítanak. És sokszor éreztem azt. hogy ő jobbat érdemel nálam! Közülünk ő volt az, aki igazán tudott szeretni. És azt gondolom ez a tiszta szeretet, az ő hite indított el a fejlődés útján.

Rengetegen élnek így, de nekem eljött az ideje, hogy megtanuljam mi az a felelősségvállalás, tiszta, magamba vetett hittel! És elindultam ezen az úton.

Sok-mindent tettem az elmúlt időszakban azért, hogy ez így legyen! Ehhez azonban az kellett, hogy megszülessen bennem az igény. Az igény, hogy máshogy szeretnék élni, a hit, hogy ez lehetséges, és hogy bízom önmagamban, hogy elérem az álmaimat. És bizony azóta haladok egyre gyorsabban, mióta segítséget kérek.

Ebből is látszik, milyen összetett dolog ez. Igen, a társfüggőséget már letettem. Hogy ez mit jelent?

Azt jelenti, hogy nem várom el hogy mások döntsenek helyettem. Nem várom, hogy jóváhagyják a döntésemet, és 100%-ban vállalom a felelősséget a döntéseimért.

Azt is jelenti, hogy a hangulatomat nem más alakítja, nem mástól várom a boldogságot. Én engedem hogy tegye a dolgát, és azt az időt, mikor ezt teszi, én is teljes mértékben kihasználom és teszem a dolgom. Sőt, ha szabadidőmet már nem igazítom az övéhez. Attól hogy szabad ideje van, nem kell ugrásra készen állnom, csinálom a dolgom, és a közös szabadidőt megtervezzük.

És mi maradt akkor abból, ami összetart minket? Szerencsére nem sok! Hiszen nem volt valódi, őszinte. Ami azonban helyette jött, az igazi! Valódi döntés, hogy vele szeretnék élni, mert már én is tisztán és őszintén tudom szeretni. És hogy a felelősségvállaláson kívül mi az ami ehhez hozzásegített? Arról majd máskor írok, de mindig beszélek róla, így ha kíváncsi vagy, gyere el hozzám! Kérj segítséget, mert úgy könnyebb elindulni az úton!

Keress bátran a +3670 363 3825-ös telefonszámon, vagy messenger üzenetet küldhetsz az Életmotiváló Facebook oldalán.

Szolgáltatásaim árairól itt tájékozódhatsz!

Szerdán és szombaton megtalálsz a Talpaldában, Pécs, Citrom u. 8. I.em. Előzetes időpont-egyeztetés minden alkalommal szükséges!

Az arcodra van írva

Thu, 02 Aug 2018 05:52:00 +0000

Ti szoktátok figyelni az embereket? Úgy alaposabban, jobban megfigyelni őket?

Én időnként elgondolkodom azon mi járhat a fejükben, hiszen csak elvétve látok mosolygós, nyugodt tekintetet. Többnyire feszült, ingerült, gondterhelt, vagy épp fáradt embereket látok amikor a városban van dolgom.

Ezek az állapotok, persze időnként nálam is előfordulnak, de szerencsére egyre ritkábban.

Én egyre inkább ura vagyok az életemnek, miközben a legtöbben szenvednek, tele vannak nehézségekkel, és nem látják, hogy igazából csak rajtuk múlik milyen életet élnek.

Igen, ez az egyik vesszőparipám, rajtad múlik a boldogságod, nem a körülményeken.

Hogy jobban megértsd, elmesélek neked egy történetet.

Nem olyan régen az egyik kórházban töltöttem néhány napot gyakornokként.

Időnként figyelemmel Kísértük társaimmal az osztályos betegfelvételt. Egyszer egy idős néninek várakoznia kellet, közben kikérdezték, és én arra lettem figyelmes, hogy nagyon szomorú. Minden szavából sütött a mélységes önsajnálat. Akkor döbbentem meg leginkább, mikor beszédbe elegyedtem vele. Rengeteg olyan dolgot mesélt, ami pozitívum volt az életében, csodás dolgok történtek vele, volt aki törődjön vele, de megőrizhette önállóságát, ő mégis egyre csak azt hajtogatta: "Nekem sose sikerül semmi." Szörnyű mondat ez. Aztán egyszer csak megkérdeztem tőle, miért mondja ezt! Hiszen épp most mesélte el, mennyi jó dolog van az életében, hogy lehet, hogy ezeket nem veszi észre, csak azt, ha valami "rossz" történik. Elgondolkodott, mondta, hogy mindig ilyen volt, és ennyi év után (80 felett járt már) nehéz változtatni. Persze, tudom én ezt, de ha csak pár percre ki tudom rángatni a ebből az önsajnálatból, már adtam neki valamit, így hát folytattam. Elmeséltem neki minek örülhet, és ő kezdte észrevenni, ha csak pár percre is, de kicsit jobban érezte magát, jó volt nézni. Nekünk közben más dolgunk akadt, de amikor legközelebb találkoztam vele, sebesen robogott el mellettem a folyosón, azt kiabálva: "Nekem mégiscsak lehet szerencsém!"

Bízom benne, hogy a néninek jól telt a kórházi tartózkodása, de ez a történet sok mindent adott nekem, szívesen emlékszem rá. Amit viszont általa szeretnék átadni, az az, hogy az számít, valójában hol van a fókuszod. Ha mindig a negatív dolgokra, a nehézségekre koncentrálsz, ha állandóan problémákat látsz, akkor fogalmad sincs arról, mit jelent élni! Annyi csoda történik velünk nap mint nap, és mi lehajtott fejjel, zúgolódva fogadjuk őket.
Mi alakítjuk az életünket, fogadjátok már el, és minden azzal kezdődik, milyenek a gondolataid, mire fókuszálsz... kérsz-e segítséget.
Én sok mindent látok! Látom milyen gondolatok járnak a fejedben, mert az arcodra van írva! Látom, milyen köröket futsz újra meg újra, mert ezeket én is megjártam már. Egyszerűbb kilépni ezekből, mint gondolnád.

Benned is ott van a csoda, mindenkiben ott van, de a legtöbben mégis leélik az életüket úgy, hogy fogalmuk sincs mit jelent élni! Nincsenek álmaik, tudod, olyan igazi, eget rengető álmok! Olyan gyomorgörcsösek, amiért tenni kell. Miközben mindent megkaphatnánk, amire csak vágyunk!

Kíváncsi vagy mi kell hozzá?

Gyere el hozzám egy Életmotiváló önismereti beszélgetésre, és indulj el az úton, hogy ne 80 évesen kelljen rájönnöd, lehetett volna másképp is!

Ha eljössz hozzám, tudnod kell, én mindig a fejlődésedért dolgozok.

Hiszen az én feladatom, hogy megmutassam, az élet célja nem más, mint hogy boldogan, önmagunkat vállalva járjuk saját utunkat.

Ha boldogtalan vagy, ne a környezetedet, a körülményeidet, a családod, a párod, a szomszédot, a politikát, a "szemetet" aki keresztbe tett neked stb. okold, hanem vállald a felelősséget döntéseidért. Gyere el hozzám, és meglátod, lehet máshogy is. Élhetsz boldog önfeledt életet, mert a saját életedért csak te vagy a felelős!

Szolgáltatásaim árairól itt tájékozódhatsz.

Előzetes bejelentkezés szükséges.

Időpontot egyeztetni telefonon tudsz a +3670 363 38 25-ös telefonszámon, az eletmotivalo@gmail.com email címen, vagy Facebook oldalamon az üzenet ikonra kattintva.

Csakra terápia - hallottál már róla?

Sun, 22 Jul 2018 07:17:00 +0000

Mindenkivel előfordul az életben, hogy úgy érzi, nem találja a helyét, hogy valami nincs a rendben, mégsem tudja mit kéne tenni, hogy megoldja azt a frusztráló, elkeserítő helyzetet amibe bele került. Van aki, keresi a megoldást, de még-többen vannak, akik elkönyvelik, hogy ők szerencsétlenek, nekik sosem sikerülhet semmi, és különben is az élet szar.... Pedig nem az, csak te teszed azzá, azzal, ahogy gondolkozol.

Teljesen mindegy hogy életed mely területe okoz problémát. Hogy az egészséged, a kapcsolataid, vagy a pénzügyeid nem működnek jól, mert ezek jelzések. Igen, a szegénység épp úgy jelzés, mint a betegség, és nem egy alattomos, gonosz mumus, aki bármikor bárkit utolérhet. Sokkal inkább gondolj ezekre a nehézségekre úgy, mint életed útjelzőire, hiszen ha felütik a fejüket valamilyen formában, a megoldás is ott van benned. Azt jelzik nem a saját életedet éled, hiszen ha azt élnéd, minden rendelkezésedre állna, amire szükséged van. Minden benned van, amire szükséged van.

A csakra terápia pedig segít, hogy megtaláld önmagad. Hogy levetkőzd a neveltetésed, a környezeted által rád aggatott mintákat, és megtudd, ki is vagy valójában.

A terápia meghatározott tematikára épül, de az utat te jelölöd ki első alkalommal, így mindig arra kapod meg a választ, ami jelenleg a legnagyobb kérdés az életedben. Onnan indulunk, ahol személyes fejlődésed jelenleg tart, és csakráról csakrára haladva építkezünk.

Hétről hétre kapsz önállóan, otthon végzendő feladatokat, melyeket aztán kéthetente a csakra talpmasszázs alkalmával átbeszélünk, ha szükségét érzed. Ilyenkor érdemes kérdezned, mert tapasztalatom szerint mindig teljesen rád hangolódva azok a válaszok "jönnek" amik előre visznek téged.

A heti feladatokhoz, mint így már az kiderült kéthetente egy csakra talpmasszázs tartozik, mely egy hihetetlenül jól működő blokkoldó technika, így míg te önismereti fejlődésedre koncentrálsz, a kezelés támogat, hozzáad, és felgyorsítja fejlődésed fázisait. A terápia ideje alatt 8 kezelést kapsz majd, mely időnként izgalmas, máskor akár fájdalmas, de mindenképpen hasznos felismerésekhez vezet. Bármi történik is ilyenkor, én végig ott vagyok, és támogatlak.

Korábbi írásomat a csakra talpmasszázsról itt olvashatod.

Ha csakra terápián veszel részt, bármikor tehetsz fel kérdést emailben, amint időm engedi válaszolok, de ha erőteljesebb segítségre van szükséged, beiktathatunk egy Életmotiváló önismereti beszélgetést személyesen vagy skypeon.

Fizikai tünetek esetén természetesen terápiás talpmasszázst is beiktathatunk, amennyiben az szükséges, hiszen ha minden szinten hatunk, gyorsabb a gyógyulás.

Ha eljössz hozzám, tudnod kell, én mindig a fejlődésedért dolgozok.

Hiszen az én feladatom, hogy megmutassam, az élet célja nem más, mint hogy boldogan, önmagunkat vállalva járjuk saját utunkat.

Szolgáltatásaim árairól itt tájékozódhatsz.

Előzetes bejelentkezés szükséges.

Időpontot egyeztetni telefonon tudsz a +3670 363 38 25-ös telefonszámon, az eletmotivalo@gmail.com email címen, vagy Facebook oldalamon az üzenet ikonra kattintva.

Az írás egy csodás út önmagadhoz :)

Sat, 02 Jun 2018 09:41:00 +0000

Reggelente, többnyire egy finom kávé kíséretében kiülök a teraszra a füzetemmel, és addig írok, míg egyszer csak el nem fogynak a gondolatok. Persze van, hogy az asztalnál ülve teszem ezt, a buszon, vagy ahol időm engedi. Úgy érzem, fontos része ez a fejlődésemnek, és mindig segít.

Rakd rendbe a gondolataidat!

Azért szeretek reggel írni, hogy kiürítsem a fejem. Ilyenkor az ember elengedi a felesleges gondolatokat és ha közben a határidőnaplód is ott van, utána nyugodtan átvezetheted azt ami fontos, amit meg kell tenned Így már ezt sem kell majd a fejedben tartanod, hiszen mire való a határidőnapló, nem? Azonban azoktól a gondolatoktól, melyek eltántorítanak a cselekvéstől, rossz kedvet okoznak, félelmet keltenek benned, sokkal könnyebben megszabadulhatsz így.

Írás közben ugyanis felismerések jönnek, miközben szembenézel önmagaddal, és tisztázod az érzéseidet. Sokkal tisztábban látod az összefüggéseket, ami segít a megértésben. Ez pedig fontos lépés az elfogadáshoz. Ha valamit megértesz, könnyebben elfogadod, ezáltal már nem vált ki belőled negatív érzelmet és lassan jelentőségét veszti. Ez igazán fontos lépés a negatív gondolatok felszámolásában.

Ha tudatosítod magadban a jó dolgokat az életedben, könnyebben jutsz el a hála állapotába!

Az is nagyon jó dolog, ha rendszeresen leírod azt, mi a jó az életedben, mi tesz boldoggá, hiszen minden ilyen alkalommal hálát adhatsz azért amid van, amit elértél. Hidd el, mindig van miért hálásnak lenni, és a hála, érzéseid legmagasabb minősége!

Ha pozitívan gondolkodsz, emelkedik a rezgésszinted, jobban érzed magad, ez az oka annak, hogy testileg egészségesebb, lelkileg kiegyensúlyozottabb leszel. Ezt a fajta összegzést, számadást azonban elég hetente, illetve havonta elvégezned, hogy lásd hol tartasz, és motiválódj az előtted álló feladatokhoz.

Ne feledd, ha olyan dolog történik, ami elszomorít, feldühít, vagy félelmet vált ki belőled, bármikor tollat ragadhatsz, hogy szembenézz önmagaddal, és megértsd mire tanít az a helyzet. Ez mindig segít abban, hogy átlásd, mit kell megfejlődnöd, miért történtek úgy a dolgok, ahogy.

Nagyon fontos hogy írás közben ne legyenek elvárásaid magaddal szemben. Nem számít a külalak, a helyesírás, vagy hogy hogy fogalmazol, hiszen ezt magadnak írod, nem kell megmutatnod senkinek. Mivel az írás egy kreatív tevékenység, ha gyakorlod, egyre jobb leszel benne, és idővel észreveszed, hogy kreatívabb vagy más területeken is!

Én eleinte nagyon féltem írni, féltem leírni, ami bennem van, hiszen így "testet ölt", valóságosabb, és már nem tudom titkolni: fel kell vállalnom magam, fel kell vállalnom,azt aki vagyok! Magam előtt mindenképp. Igen, ebben is segít.

És valljuk be, bár időnként nehéznek érezzük, mégis sokkal élvezetesebb az élet a saját magunk útját járva, felvállalva igazi önvalónkat.

Tehát nem másra buzdítalak téged, mint hogy szánj naponta 15-20 percet írásra, gondolataid rendezésére, megfogalmazására, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életet élhess! :)

Lépj túl az önsajnálaton!

Sun, 15 Apr 2018 18:51:00 +0000

Voltál már úgy, hogy elterveztél valamit, amit aztán nem volt kedved megcsinálni?

Ráadásul biztos voltál benne, ha nem csinálod meg ismét utálni fogod magad, és jön a jól ismert önsajnálat?

Így voltam ezzel én is nemrég. Elterveztem hogy futni megyek, hisz közeleg a Táltos futás, készülni kell. Én azonban fáradt voltam, minden bajom volt, és nem akartam megmozdulni. Feküdtem, és sajnáltam magam másfél órán keresztül. Közben a férjem noszogatott, én meg vitatkoztam vele, hogy "nem megy", meg "utállak", és "különben is hagyj békén". Szerencsére ő fantasztikus támogató közeg, nem vette magára, tudta, hogy ilyenkor magamat utálom, és nem kezdett drámázni. Így ment ez egy darabig, majd egyszer csak erőt vettem magamon és futottam egy fantasztikusat! Nagyon jó élmény volt sok emelkedővel, új tereppel, kicsit beszélgetve, zene nélkül, és még az időmmel is elégedett voltam! :)

Az az igazság, hogy abban a másfél órában erősen önsajnálatban voltam. Régebben ezek az állapotok napokig is eltartottak, most már hamar felülkerekedek rajta. Kíváncsi vagy hogy csinálom?

A fenti példánál maradva elmesélem mi történt, és hogy mit teszek ilyenkor. Van egy tök jó technikám! :)

Nem igazán úgy alakult a délelőtt, ahogy terveztem. Igencsak próbára voltam téve, a gyerekek nyűgösek voltak, majd jött az ebéd. A gyerekek kedvére készült, és nem készítettem magamnak külön ebédet, pedig már ritkán eszek tésztát. Jól beebédeltem, majd jött a rosszkedv, elnyomott az étel, és megmozdulni se volt kedvem, ezért pedig utáltam magam. Milyen fontos, mit eszik az ember, ugye? Ilyen ebéd után pedig azt is tudtam, most aztán mindennél jobban szükségem van arra a futásra....

Csak hát jött az az állapot, hogy "utálok futni", és "különben sincs értelme", sőt: "Amúgy is tök béna vagyok", "olyan jó pihenni, miért kell erőlködni".

Közben már ott volt bennem az a rengeteg tapasztalat, hogy csak most nehéz, csak felhúzni a cipőt, megtenni az első pár-száz métert. Mert utána? Utána tudod, hogy megtetted, hogy legyőzted önmagad, hogy tettél magadért, és ez felemelő, olyan ami büszkeséggel tölt el, ami segít abban, hogy mind jobban szeresd és tiszteld magad, és neked arra van szükséged! De ezt akkor, ott az önsajnálatban fuldokolva nem veszed észre! Ebből az állapotból nehéz eljutni a cselekvésig!

Ilyenkor van egy több lépéses cselekvéssor amit tenni szoktam. Most másfél óráig tartott, de van hogy percek is elegek, hogy túllendüljek a nehézségeken.

Először visszavonulót fújok, megkérem a családot, hogy kicsit hagyjanak békén.

Ezután elkezdek magammal beszélgetni úgy, ahogy a gyermekeimmel szoktam, amikor arra vagyok kíváncsi mi bántja őket. Szeretettel, türelemmel, erőt adva! Ilyenkor még nehéz a lelkem, és feleselek magamnak, hogy "de utállak" meg "nincs kedvem", pont mint egy hisztis gyerek. Vigasztalom, biztatom, szeretem magam, sőt megölelem azt a hisztis gyereket gondolatban, hiszen ilyenkor erre van szükségem.

Ahogy érzem, hogy lassan jön vissza az életkedvem elkezdem a megerősítő mondataimat mondogatni, tudatosítom magamban mi a célom a tervezett cselekvéssel (ez fontos lépés), majd nagy levegőt veszek, és megteszem amit kell. Szinte soha nem bánom meg, mert ez mindig előre visz valamilyen formában.

Persze az is előfordul, hogy nincs ennyi időd dönteni, de ezt a folyamatot pár perc alatt le tudod játszani magadban, azonban fontos hogy tudd, miért fontos neked az, amit megtenni készülsz.

Látod mi történt? Megtehettem volna, hogy bekapcsolom a tévét és nézek valami agymosó gagyi filmet, szidom, alázom, lealacsonyítom magam. De erőt gyűjtöttem a cselekvéshez. Ehhez azonban szeretnem kell magam! Te hogy állsz ezzel? És fontos szerepe volt a férjemnek is, hisz ő nem kezdett el sajnálni, így nem is fogott vissza, inkább biztatott. Ugye milyen fontos a támogató közeg kialakítása? Mind kettő fontos lépés, hiszen ezután vagy csak képes felszámolni a megfelelési kényszerből való cselekvést, és végre a saját életedet élni!

Ezt a technikát pedig nem csak a sporthoz lehet használni, hanem az élet bármely területén!

Gondod van a kitartással? Próbáld csak ki, hiszen a céljaid eléréshez cselekedned kell, méghozzá kitartóan!

Ha pedig segítségre van szükséged, gyere el egy életmotiváló beszélgetés sorozatra, ahol feltárjuk az elakadásaidat és személyre szabott cselekvési tervet készítünk!

Érdeklődj telefonon a 70/363-3825-ös számon, vagy emailben az eletmotivalo@gmail.com emailcímen.