Higgy benne
Ez az első lépés           

Meddőség kezelése

Ma Magyarországon minden 5.-6. párt érint a meddőség. Felmérések szerint az esetek mintegy 40 százalékában a pár női, 40 százalékában férfi tagjának, 20 százalékában pedig mindkét félnek szerepe van a meddőség kialakulásában.


Az én életemben igen fontos szerepet tölt be az anyaság, és ezért nagyon hálás vagyok! 

Az, hogy számomra ez egy fontos életterület, biztosan nagyban hozzájárult az igény megszületéséhez, hogy olyan pároknak segítsek, akiknek ez nem adatott meg.

Ami pedig ebből a szempontból még-fontosabb, az az, hogy egy csodálatos eszköz áll rendelkezésemre ez irányú törekvésemben: a reflexológia!

A reflexológia ugyanis egy gyengéd módszer, mellyel fizikai szinten az öngyógyító folyamatok beindításával a szerveket optimális működésre késztetjük. 

Ám ez a módszer túlmutat ezen, hiszen holisztikus szemléletet követ, vagyis nem betegségeket, hanem az embert vizsgálja, így az általam végzett kezelés több szinten zajlik. Ez azt jelenti, hogy a fizikai oldal mellett érzelmi-gondolati, valamint energetikai feltárás, támogatás is a kezelés része.

Meddőség kezelésében ez a módszer már számtalanszor bizonyított, így érdemes ezt választani ha az orvosok nem találják a meddőség okát. Ha félsz attól, hogy hormon kezelésekkel felborítják szervezeted kényes egyensúlyát. Ha elfáradtál, úgy érzed fogy a remény. Ha van diagnózis, de az eddigi kezelések nem vezettek eredményre.

Minden eset más, ezért a kezelés menetét közösen határozzuk meg.

Ha a gyermekáldásra várva - meddőségi programra jelentkezel, azt a emailben a meddőségi kérdőív igénylésével és kitöltésével tudod megtenni. 

Ezután időpont-egyeztetés céljából megkereslek. 

Az első konzultáció ingyenes, hogy eldönthessétek, én vagyok-e az, akire szükségetek van, hiszen a közös munka akkor lesz eredményes, ha bizalommal fordultok hozzám! Épp ezért, ha elhatároztátok magatokat, szeretném, ha erre az első konzultációra együtt jönnétek.

A reflexológia természetesen nem csak meddőség esetén hatékony segítség! Ha megszületett az elhatározás, hogy gyermeket szeretnétek, ez egy nagyon jó módszer arra, hogy felkészítsük az anyuka szervezetét az új élet befogadására.

Így ha gyermeket szeretnél, és úgy érzed segíthetek, keress bátran, írj az eletmotivalo@gmail.com email ímre és kérd a kérdőívet!

Megtalálsz minden pénteken és szombaton Pécsett a Citrom u. 8. I. emeletén a Talpaldában.

Előzetes időpont-egyeztetés szükséges. 

Tel.: +3670 363 38 25, 

Email: eletmotivalo@gmail.com


Az oldal a világ legkönnyebben használható weboldalkészítőjével, a Mozellóval készült.

 .